Battlezone 2
PC GURU 2004.10.24. 16:46
Battlezone 2
This is not a drill
A küldetés elején nem kell mást tennünk, mint követni Shabayev-et, a parancsnokunkat. Amint elértük a bázist azonosítanunk kell a kommunikációs központot (I billentyű, miután rávittük a célkeresztet. Ezután ki kell szállnunk a gépből (H). Menjünk be asz épületbe, ahol megtaláljuk a sebesült tisztet. Szálljunk vissza hajónkba, majd kövessük a parancsnokot. Kis idő múlva támadás éri a vörös századot (Red 1). Nekünk kell odamenni, s szétlőni az idegen hajókat. A csata után rádióüzenetet kapunk, melyben egy eltévedt javító droid kér segítséget. Kutassuk fel az elkóborolt bárányt, majd kísérjük vissza a bázisra. Három idegen hajó is támadásba lendül, de ha helyén van az eszünk nem sok kárt tudnak benne tenni. A bázisra visszaérve véget ér a küldetés.
A Simple S & R
Fussunk az egyik veszteglő hajóhoz, majd derítsük fel a környéket. Parancsoljuk meg a javító droidnak, hogy kövessen minket. Robbantsuk fel az idegen Builder által épített Jammert, majd lőjük szét a segítségére siető vadászokat. A bázison szomorú kép fogad minket, szinte mindent szétlőttek az idegenek. A legfontosabb feladatunk, hogy visszaállítsuk a bázis energiaellátását. Shabayev átszáll az építőrobotba, nekünk kell megvédelmeznünk. A bázisra visszaérve épít egy erőművet, melynek hatására helyreáll az energiaellátás.
We have hostiles
Repüljünk be az alagútba, s lőjük ki az idegen vontatót. Időközben a vörös szakasz bajba került, s segítséget kell nekik nyújtanunk. Szálljunk ki a gépből, majd menjünk be a relay bunkerbe. Álljunk a konzol elé, majd nyomjuk meg a SPACE-t. Keressük meg a Red 1 jelzést, majd helyezzünk el a közelében egy navigációs pontot (N). Shabayev elindul a helyszínre, nekünk ott kell maradnunk megvédeni a bázist. Parancsot kapunk, hogy a két értékes hardver eszközt mindenféleképpen meg kell védelmeznünk. Négy hullámban támadnak az idegenek, ezeket kell visszavernünk. Célszerű járművet cserélni, a tankban sokkal nagyobbak a túlélési esélyeink. Rendeljük a közelbe a javító droidot, s minden egyes csata után javítsuk meg az esetleges sérüléseket, s töltsük fel a lőszerkészletet. Időközben a bázist is támadás éri, de csak akkor szabad elhagyni az őrhelyünket, ha már végeztünk a vontatókkal. A raktárban fegyver upgrade-eket találunk, érdemes őket használni.
Too Hot
Itt az ideje, hogy megtanuljuk, miként is kell megvédenünk a bázisunkat. A parancsnok megtette az első lépést (letelepítette a bázist), de a scavengert már nekünk kell elkísérnünk a scrap poolhoz. Maradjunk is vele, míg meg nem érkezik az első lövegtorony, hiszen anélkül igen védtelen. A Turretek sorozatgyártása után az idegenek nekiestek a bázisnak. Repüljünk vissza, majd tegyük helyre őket. Ingázzunk a két helyszín között, s végezzünk minden betolakodóval. A negyedik hullám után új parancsot kapunk. Gyalogosan fel kell szednünk az új, távcsöves lézerfegyverünket, majd el kell jutnunk a másfél kilométerre lévő bunkerbe. Szálljunk ki a tankból, majd fussunk be az épületbe. Hamarosan megjelenik az első idegen hajó, ennek a pilótafülkéjébe kell belőnünk a nyomjelző lövedéket. Ezután már csak követnünk kell a felpoloskázott vadászt az anyahajóhoz.
The Dark Planet
Shabayev irányítja a bázis gazdasági ügyeit, ránk a védelem megszervezése marad. A bejáratnál két hullámot kell visszavernünk, ebben segíthetnek a megfelelően elhelyezett lövegtornyok.A biztonság kedvéért készítsünk néhány service pack-et, ezek jól jöhetnek, ha nagyon leamortizálódott a hajónk. Kis idő múlva Shabeyev új parancsot ad, el kell kísérnünk a scavengereket a frissen felfedezett lelőhelyekig (scrap pool). Az első üzembe helyezésével nincs is gond, a második forrást azonban scion tornyok tömkelege védi. Két lehetőségünk van. Építhetünk légpárnás motorokat, melyek képesek távolról kilőni a lövegtornyokat. Egyszerűbb és gyorsabb azonban a távcsöves puska. Nem kell mást tennünk, mint kiugrani a tankunkból, fél térdre ereszkedni s kilőni a tornyokból a kezelőket (élénk vörös folt jelzi a távcsőben). Miután végeztünk a tornyokkal, Mason különleges feladatot bíz ránk. Kövessük őt a scion bázisig, szálljunk ki a tankból, majd a C billentyűvel robbantsuk fel az ott található épületet.
The Wormhole
A küldetés elején nagyon fontos, hogy segítsünk be a plazmatornyoknak, különben szétlövik őket a scionok. Telepítsük le a három scavengert, majd semmisítsük meg a hátulról támadó ellenséget. Parancsot kapunk, hogy romboljuk le az ellenséges kitermelőt. Vigyázat, két scion turret őrzi, ne romboljuk le őket, jók lesznek még. Nem túl szerencsés azonban, ha üres jármű áll a csatatér közelében, hiszen így a katapultáló scion pilóta könnyedén elfoglalhatja a magára hagyott gépet. Az építőrobottal húzzunk fel egy relay bunkert, majd telepítsünk két plazmatornyot az ellenséges bázissal szemben. Időközben megérkezett a bombázónk, vessük be a villámtornyok ellen. (jelöljük ki a bombázót majd a célkereszttel álljunk rá a bombázni kívánt célpontra). Célszerű először a gyárat lerombolni, hiszen így elvágjuk a harci egységek utánpótlását. A főhadiszállás lerombolásával ér véget a küldetés.
Through the looking glass
Megérkeztünk az idegenek bolygójára, de nem fogadnak minket tárt karokkal. Gyorsan fel kell építenünk a bázist, s el kell látnunk megfelelő védelemmel. Kezdetben megteszi két kis turret is, de igazán csak a plazmatornyok (csak a relay bunker és a generátor megépítése után) képesek biztosítani a zavartalan működést. Állítsuk üzembe a második scavengert is, ő fogja összegyűjteni ellenfeleink maradványait. Ügyeljünk a helyi ragadozókra. A gépekre ártalmatlanok, de a szabadon kószáló pilótákat szívesen tekintik csemegének. Shabayev közben hajótörést szenved, nekünk kell megmentenünk. A baleset helyszínére érve nem találjuk őt, ugorjunk hát ki a gépünkből, s fussunk be a legközelebbi épületbe.
Get Help
Az egyik legkönnyebb küldetés, bár első nekifutásra lehetetlennek tűnik. Gyalog kell visszatérnünk Manson bázisára, hogy segítséget hozzunk sebesült bajtársunknak. Csak el kell érni a legközelebbi hegyvonulatot, s fel kell másznunk a gerincre. A völgyben öngyilkosság menni, hemzseg a scion felderítőktől. A hegygerincen azonban senki sem zavar, szép nyugodt tempóban öt perc alatt be lehet érni a bázisra.
Az igazán ügyes lesipuskások kilőhetik a küldetés elején megjelenő scion hajók egyikét is.
Rumble in the Jungle
Shabeyav még mindig sebesülten fekszik valahol a dzsungelben. Nincs sok időnk, bármelyik órában felfedezhetik. Először a scionok támadnak, természetesen hátulról. A plazma tornyok megvédik ugyan a bázist, de azért nem árt ha mi is besegítünk. A másik oldalon két scion turret őrzi az utat a parancsnokhoz. Szedjük le a kezelőiket, majd a többi tankkal együtt nyomuljunk előre. Újabb kis torony vár ránk, ezt nem lesz nehéz semlegesíteni. A síkság közepére építsünk egy plazma tornyot, majd parancsoljuk meg a repülő APC-knek, hogy támadják meg a kis szigeten található villámtornyot. A két repülő elég is lesz, bár mi is besegíthetünk. Nagyon fontos, hogy az utunkba kerülő ellenséges építő és begyűjtő járműveket kilőjük. Itt az ideje, hogy megmentsük Shabayev-et. Vegyük az irányt a romok felé, majd szedjük fel a lányt. Már csak a bázist kell szétlőnünk. A kis szigetről szép nyugodtan elintézhetjük az aknavetővel a tornyokat. Időközben megérkezik az utánpótlás, két APC képében. Vessünk be minden egységet, s végezzünk a scionokkal.
Snow Blind
Nagyon gyorsan végezhetünk ezzel a küldetéssel, amennyiben gyorsak vagyunk. Azonnal telepítsük le a főépületünket, majd építsünk három scavengert. Telepítsük le őket a három közeli scrap poolra, majd állítsunk melléjük őrségbe egy-egy lövegtornyot. Amint ezzel végeztünk azonnal gyártsunk le két scoutot, s várjunk addig, amíg parancsot nem kapunk az ellenséges konvoj megsemmisítésére. Azonnal támadjunk, s kapjuk el a két ránk támadó idegent. A védelem többi részével ne foglalkozzunk, mivel ellenkező esetben nem marad elég lőszerünk a scion főépület megsemmisítésére. Még az előtt fel kell robbantanunk, hogy letelepedne. Amint végeztünk, azonnal repüljünk vissza a bázisra, majd gyógyuljunk fel. Parancsba kapjuk, hogy helyezzünk el egy navigációs jelzőbóját a barlangbejárat előtt. (N).
Az alagúton átrepülve különös jelzéseket fog a parancsnokság. Az egyik idegen épületben különös jeladó lett elhelyezve. A tábornok azonnal értesítette a légierőt, hamarosan megkezdődik a szőnyegbombázás. Meneküljünk vissza a bázisra, azonban az átjáró beomlik. Semmi gond, a dropship néhány száz méterrel odébb landolt, odáig játszva eljutunk.
On thin Ice
Elsőre nagyon nehéz küldetésnek látszik, de ha okosan fogunk hozzá, meg lehet oldani. A leszállás nem úgy sikerült, ahogy azt a parancsnokság elképzelte. Mindkét hajót lelőtték, s csak kevesen maradtak életben. Semmisítsük meg a dropship maradványait (C). A tó közepére tévedt recyclert kell megmentenünk. Nagyon kell rá vigyázni, mivel a vékony jégen beszakad, s akkor kezdhetjük előröl a küldetést. Ha figyelmesen megnézzük a domborzati térképet (a 3D-st), akkor látjuk, hogy a tó felszínén a jég nem egyenletesen vastag. Csak a magasnak látszó helyekre szabad rámenni, különben elnyeli a tó a nehéz gépet. Elég ha belelövünk a jégbe, ha csikorgó hangot ad, akkor tudjuk, hogy oda nem szabad ráhajtani. Időnként két scion próbál meg támadni, ne engedjük őket a recycler közelébe. Nagyon kell vigyázni a transzporterre is, a küldetés célja annak a biztonságba helyezése. Amint átevickéltünk a tó jegén állítsuk fel a bázist, majd készítsünk két scavengert. Építsünk lövegtornyokat, majd helyezzük el őket azon az oldalon, ahonnan érkezik a támadás. A legjobb módszer az, ha megkeressük a harmadik scrap poolt (a nagy üres térség közepén) s köré felállítunk néhány tornyot. Garantáltan nem jut át rajtuk senki. A másik lezuhant dropship roncsai között nem találtuk meg Shabayev tetemét, úgy látszik az idegenek magukkal hurcolták. Tisztítsuk meg az utat a landing zone-ig (6 ellenséges lövegtorony), majd parancsoljuk meg a szállítójárműnek, hogy kövessen. A biztonság kedvéért kísérjük a leszállópályáig, s hessegessük el a váratlan látogatókat.
Counterattack
Mansion bázisát támadás érte. Utánpótlásra nincs idő, minket dobnak le a harcok sűrűjébe. Rendeljük el rögtön a relay station lebontását (így lesz energiája a plazmatornyoknak), majd rohanjunk előre az első magányos tankba. Semmisítsük meg a támadókat, majd utasítsuk a tugot, hogy vigye a gyárhoz az elhagyatott scavengereket. Ez legyen az első dolgunk, mert különben a szétlőtt scion hajókból katapultált pilóták elfoglalják őket. Javítsuk meg a sérült járműveket, majd telepítsük le az egyik scavengert a legközelebbi scrap poolra. A küldetés elején ugyan rendelkezünk még egy teljes értékű (pilótával ellátott) scavengerrel, de azt egyelőre nem bántsuk, túl sok az ellenséges lövegtorony. Verjük vissza az ellenséges támadásokat, majd keressük meg a tó partján álló scrap poolt. Három lövegtorony őrzi, szedjük ki a pilótákat a távcsöves puskával. Most már utasíthatjuk a távol lévő scavengert, hogy telepedjen le az üres tornyok között. Három kitermelővel simán meg lehet nyerni a küldetést, egy marad is tartalékba. Tűzdeljük meg a partot plazma tornyokkal, majd építsünk fel egy 10 tankból álló flottát. Fejlesszük fel a saját tankunkat, egy jó kis plazmaágyú nem fog ártani. Upgrade-eljük a kitermelőket, majd építsünk APC-ket. Sokat. Minden hajóból három páncélököllel felszerelt katona ugrik elő. Nagy tömegben szinte legyőzhetetlenek. A plazmaágyúnk meglehetően jó hatósugárral bír, még a villámtornyot is képes túlszárnyalni. Egyetlen hátulütője van csupán, nagyon gyorsan elfogy a lőszere. Semmisítsük meg az egész scion bázist, majd parancsoljuk meg a tugnak, hogy vegye fel az idegen fegyvert.
Payback
A scion tárgyalások nem úgy sikerültek, ahogy az a hadvezetés várta. Nagyon gyorsan kell távoznunk a scion bázisról, dél-keleti irányban. Ott vár minket a recycler, de nem maradhatunk. Tovább kell mennünk a scrap mező irányába. Ott kell letelepednünk, mivel a közelben két pool is található. Foglaljuk el őket, majd szervezzük meg a bázis védelmét. Három plazmatorony is kell, mivel az ellenség Titánokat is bevet. Készítsünk plazmaágyúval felszerelt tankokat, majd service truckok kíséretében kelljünk át a lávamezőn. Előtte azonban gyártsunk néhány rakétatornyot, mivel a környező magaslatokon feltűnnek az Archerek. Nagyon oda kell ezekre figyelnünk, mivel a biztonságos távolból ripityává lőhetik a bázist. Folyamatosan gyártsuk a tankokat, s a nagyobb csaták után vonuljunk vissza gyógyulni. A bázist könnyű lesz lerombolni, hiszen a plazmaágyú hatósugarával a Titán nem vetekedhet. A türelmetlenebbek bevethetik az APC-ket. Amint tiszta a terep, a tugunk felveheti az utolsó fegyveralkatrészt.
Fanning the Fire
Itt az ideje, hogy kiderüljön az igazság. A lezuhant hajóból megmenekült a scion nagykövet, mindet el kell követnünk annak érdekében, hogy fogságba ejtsük. Telepedjünk le, majd küldjünk ki két scavengert a közeli lelőhelyekre. Száguldjunk el a lezuhanás helyszínére, majd lőjük szét a scion haulert. Gyártsunk három lövegtornyot, majd biztosítsuk velük a lezuhanás helyszínét. Célszerű a domb tövébe telepíteni őket, így nem jelentenek veszélyt a Lancerek. Építsük fel a bázisunkat, majd védjük meg a kitermelőket. Készítsük el a szokásos plazmatankjainkat és a gyógyítókat, majd nyomuljunk előre. Szisztematikusan semmisítsük meg a villámtornyokat és a scion kitermelőket, de ne bántsuk a fő bázisukat. A lényeg az, hogy megtisztítsuk a terepet a scion vezetőig (vagyis a lezuhanás helyszínéig). Megpróbálhatjuk átvinni a lávamező felett is, de a nagy hőséget nem élné túl. Építsünk egy tugot, majd parancsoljuk meg neki, hogy vegye fel a scion vezetőt. Amint megindulunk vissza a bázisra, egy rejtélyes scion azt állítja, hogy ő Shabayey, elveszettnek hitt barátunk. Itt választás elé kerülünk, ha szétlőjük és visszatérünk a bázisra, akkor Braddock útját (rossz oldal) választottuk. Ha hiszünk a scionnak, akkor jelöljük ki a tugot, vigyük rá a célkeresztet Shabayev hajójára és nyomjuk meg a SPACE-t. Innentől nincs visszaút, végérvényesen átálltunk a másik oldalra.
Transformation
Először is meg kell ismerkednünk a scion szokásokkal. Itt az energiát nem a generátorok szolgáltatják, minden épületnek külön lungja van, ami biztosítja a működéshez nélkülözhetetlen áramot. Azonnal építsünk egy scavengert, majd küldjük el a legközelebbi scrap poolhoz. Fejlesszük fel a klin-t, majd húzzunk fel egy villámtornyot, mely egyszerre fedezi a bázist és a kitermelőt. Ezután koncentráljunk a warriorok gyártására. Kis idő után megérkezik a védendő generátor. Ne felejtsünk el gépet váltani, a warrior a legjobb scion hajó. Ne felejtsük el a C billentyű használatát, hiszen így a lőszert és a páncélzatot egyaránt visszanyerhetjük. A feladatunk roppant egyszerű, el kell kísérnünk a haulert, a kettes navigációs ponthoz. Négy-öt warriorral nem lesz nehéz az út, nagyon kell viszont arra vigyáznunk, hogy ne csússzon át a védőhálónkon ellenfél. A harmadik hullám után beomlik a továbbvezető út. Ugorjunk ki a hajóból, majd vizsgáljuk meg a sziklaomlást. Nincs mit tenni, másik irányt kell választanunk. Két assault tank is az utunkat állja, ezek kemény diók lehetnek, ha nem a megfelelő taktikát választjuk. A C billentyűvel váltsunk át assault módba, majd a plazmasugarat használva repüljük körbe a plazmatankokat. Kis gyakorlással minimális sérüléssel fel lehet robbantani ezeket a járműveket. A második ütközet után szabad az út a leszállópályához, már csak az anyahajó érkezését kell megvárnunk.
Ambush
Újabb parancs érkezett az scion vezetéstől, el kell foglalnunk a legközelebbi ISDF bázist. Építsünk két scavengert, majd telepítsük le őket a legközelebbi lelőhelyekre. Az ambush navigációs pontra húzzunk fel egy jammert, majd közvetlenül mellé egy villámtornyot. Vigyük oda a warriorokat, majd húzzuk csőbe az ISDF járműveket. Építsük fel az Antennánkat, majd fejlesszük tovább. Most már nyugodtan építhetünk Archereket. Vigyük őket az artillery navigációs ponthoz, majd támadjuk meg a bázis generátorait. A tüzérségünk gond nélkül végez a munkával, nekünk már csak néhány felderítő maradt. Amint megszűnt a plazmatornyok energiaellátása, nyugodtan berepülhetünk a bázisra.
Crystals
Már csak a harmadik energia kristályt kell visszaszereznünk az ISDF bázisról. Nagyon gyorsnak kell lennünk, különben az emberek iszonyúan megerősödnek. Azonnal telepítsük le a főépületet, majd villámgyorsan gyártsunk két scavengert. Az egyik lelőhely közvetlenül a bázis mellett található, a másik kicsit odébb , a domb tetején. Építsük meg a harmadik scavengert, az meg gyűjtse össze a szabadban lévő törmeléket. A küldetés elején nekünk kell megvédenünk a kitermelőket, ezért ingázzunk a bázis és a kutak között. A bázis védelmének elég egy villámtorony, a főerők inkább a távolabbi kút irányából érkeznek, ide a domb aljába elkel két villámtorony is. Kapjunk össze néhány warriort, majd tisztítsuk meg a terepet az ISDF rakétatankoktól. Az utunkba kerülő ISDF kutakat romboljuk le, építsünk melléjük villámtornyot, és természetesen fogjuk munkára. Amennyiben sikerül megtalálni az utolsó ISDF kutat (s lerombolni) úgy megszűnik az ellenség utánpótlása, s könnyűszerrel legyűrhető. A bázis lerombolásához vessük be az archereket. Figyeljünk oda a Rattlerre, ez a kis szemét gyakran szétlövi a kristályt, s akkor annyi a küldetésnek. Érdemes már a távolból semlegesíteni. Amint végeztünk mindenkivel, parancsoljuk meg egy tugnak, hogy vontassa vissza a kristályt a bázisra. Jön ugyan még néhány ellenséges jármű, de már nincs esélyük.
Escort
Az utolsó kristály el kell juttatnunk az alchemitorhoz. Nincs főépület, a küldetést azokkal az egységekkel kell végigvinnünk, melyeket megkaptunk. Az első, s egyben a legfontosabb feladatunk a járművünk lecserélése, az öreg warrior ebben a küldetésben háttérbe szorul, a helyét a Lancer veszi át. Ez azért kell, mell a rakétái követik az ellenség mozgását, s a hatósugara nagyobb, mint a lövegtoronyért. A küldetés elején lőjük szét az ISDF felderítőt, majd a távcsöves karabély segítségével intézzük el a kanyar mögött álló tankot és felderítőt. Tovább haladva három zöld színű sentry állja el az utunkat. Megpróbálnak tévútra vezetni, de ne higgyünk nekik, scion árulók. Az elágazásnál forduljunk jobbra, s parancsoljuk meg az összes egységünknek, hogy várakozzon ott. Induljunk el felderíteni a terepet. A lávatón keresztül nem célszerű közlekedni, hamar megpörkölődünk. A tó partján válasszuk a jobb oldali irányt, s kezdjük el megtisztítani az utat a hauler előtt. A lövegtornyok nem jelenthetnek gondot, hiszen a lőtávolságunk sokkal nagyobb. Időnként megjelenik néhány tank és felderítő, ezek elől célszerű visszamenekülni a csoporthoz. Az út vége előtt komoly problémával kell szembenéznünk. Egy rakétatank állja el az utat, mindenféleképpen meg kell semmisítenünk. Parancsoljuk meg a többieknek, hogy támadják meg, mi addig a háttérből rakétázzuk. Most már tiszta a terep. A kőépülethez érve meglepve tapasztalhatjuk, hogy a scionok egy része áruló lett, s a nagy terv ellen dolgozik. Esélyünk sincs velük szemben, nem tehetünk mást, mint elmenekülni a dropshippel.
An Unlikely Rescue
Manson barátunk bajban van. Braddock lépegetői a bázisát fenyegetik, s nekünk kell őt megmentenünk. Nagyon gyorsan fel kell építenünk a bázist, mivel sürget az idő. Két kitermelőt mindenféleképpen munkába kell állítani, s a bázis védelmére fel kell húznunk legalább öt villámtornyot. Ezután csak a warriorok gyártására kell összpontosítanunk. Kis idő múlva parancsot kapunk, hogy romboljuk le a hidat, melyen keresztül Braddock erői a bázist fenyegetik. A hídfőt egy plazma tank védi, öt warrior ellen azonban nincs esélye. Romboljuk le a hidat, majd siessünk Manson bázisára. A szűk átjárót telepítsük tele villámtornyokkal, mivel hat lépegető is megpróbálja darabokra szaggatni a bázist. Hat-hét torony elég, bár nem árt ha mi is kéznél vagyunk. Figyeljünk a bázis hátuljára is, néha ott is támadnak. Amennyiben kevés a bio-metal, nyugodtan lerombolhatjuk Manson kútját, s üzembe helyezhetjük a sajátunkat. A negyedik hullám után véget ér a küldetés.
The AAN
A scion árulók megegyeztek Bradockkal, átadják neki a kristályt a fémért cserébe. Ezt mindenféleképpen meg kell akadályoznunk. Manson őrnagy kölcsönadta a bázisát, így ebben a küldetésben ISDF egységekkel fogunk harcolni. Építsük ki a bázisunkat, majd gyártsunk le egy javító droidot. Parancsoljuk meg neki, hogy javítsa meg a gyárat és a két energiagenerátor. Ezt adott időn belül el kell végeznünk, különben elveszítjük a missziót. Húzzunk fel négy plazmatornyot, s eléjük állítsunk öt rakéta tankot. Ez azért kell, mert időnként megjelennek a bombázók és a repülő csapatszállítók. A rakéta tankok még a levegőben elintézik ezt a veszélyforrást. Amint kiépítettük a támadó flottánkat üljünk be egy plazma ágyúval felszerelt tankba (változtassuk meg a gyárban a paramétereket), s keressük meg Braddock bázisát. A bombázó és az APC-k segítségével gyorsan végezhetünk a bázissal, bár az sem rossz stratégia, ha először a generátorokat szedjük ki. Amint leromboltuk a főépületet megérkezik a scion konvoj a kristállyal, azonnal lőjük ki a hauleret, majd végezzünk a kíséret tagjaival.
Braddock
Itt az ideje, hogy egyszer s mindenkorra leszámoljunk Braddock-kal. Négy kútját kell elfoglalnunk a küldetés első részében. Igazából csak az első öt perc nehéz, mivel akkor még nincsenek villámtornyaink. Kezdetben használjuk a kis tornyokat, azok rövid ideig védelmet tudnak nyújtani. Mivel a bázisunkat rendszeresen támadják, nem lesz hiány fémtörmelékben. Általában két villámtorony elégséges a támadók megsemmisítésére. Gyorsan rohanjuk le a kutakat, majd támadjuk meg a fő bázist. Útközben a kereszteződésekbe építsünk villámtornyokat, így elkerülhetjük a kellemetlen meglepetéseket. A bázis nem egy nagy szám, négy archer könnyedén elintézi a védelmét. Támadjuk meg a bázis szélén található kutat, s ide is építsünk tornyokat. A gép hiába próbálkozik, nincs már esélye. Az utolsó akadály Braddock három lépegetője. Az archerek segítségével könnyedén megszabadulhatunk tőlük. Amint levertük Braddock-ot, miénk a győzelem.
ISDF küldetések
A traitor’s fate
Manson túl messzire ment. Szembeszállt Braddockkal, s ez lett a veszte. Ebben a küldetésben négy egységgel (lépegető, rakétatank, plazmatank, javító droid) kell gazdálkodnunk. A bázis felé vezető út nem nehéz, a lépegető gond nélkül szétlövi a felderítőket. A bázis védelméről három plazmatorony gondoskodik, ezeket a plazmatank karcolás nélkül le tudja rombolni. Húzódjunk be a bázis területére, majd romboljunk le mindent. A lépegetővel induljunk el kifelé, de a többieket hagyjuk a völgyben. Manson emberei csapdát állítottak, s a lázadók éhes farkasként vetik magukat a lépegetőnkre. Egyedül nem tudjuk feltartóztatni őket, meneküljünk inkább vissza a völgy viszonylagos biztonságába. Innen a távcsöves puskával ki lehet lőni a tankokat, s az APC-ből kiszálló embereket. Foglaljunk el egy viszonylag jó állapotban lévő tankot, majd semmisítsük meg a lázadók erőit. Az utolsó ellenfél egy plazmatank lesz, ide besegíthetnek a többiek is.
Hole in one
Ez az utolsó nagy bázisépítő küldetés. Az első öt perc igen kritikus, nagyon nehezen lehet túlélni. Azonnal telepítsük le a főépületet, majd parancsoljuk meg a rakétavetőknek, hogy álljanak a bázis mellé. Robogjunk a szemközti kijárat felé, mivel két mauler támad a bázisra. A rakétavetők segítségével győzhetünk, a lényeg az, hogy nem szabad közel engedni magunkhoz őket. Amint elpusztultak, azonnal telepítsünk le két scavengert a terem végében, majd parancsoljuk meg a harmadiknak, hogy gyűjtse össze a szabadon heverő fémet. Építsünk egy buildert, majd egy erőművet. Nagyon kell sietnünk, mivel két lancer tart felénk a másik bejárat felől. Gyorsan húzzunk fel egy relay bunkert, majd imádkozzunk, hogy legyen annyi időnk, hogy összegyűljön elég nyersanyag egy plazmatoronyra. Meg lehet oldani. A lancerek után a másik oldalról azonnal jön két titán, ezek nem tréfálnak. Figyeljünk oda a rakétavetőkre, hajlamosak kivonni magukat a harcból. Amint összegyűlt 60 nyersanyag rögtön húzzuk fel a második plazmatornyunkat. Innentől már nagyon nehéz elveszíteni a csatát. Vegyük körbe a bázist tornyokkal, s gondoskodjunk a megfelelő energiaellátásról. Fejlesszük ki a bázisunkat, majd jöhetnek a plazma ágyúval felszerelt tankok. Építsünk három javító droidot, ezek gond nélkül karban tudják tartani a bázist. Mindig legyen legalább két szabad scavengerünk, akik összeszedik a csata után a roncsokat. Kapcsoljunk át az R betűvel a térképre. A téglalap jobb alsó sarkában található a mi bázisunk, a jobb felsőben a scionok egyes számú bázisa. Vigyük oda a flottát, majd romboljuk le. Ne feledkezzünk meg arról, hogy a plazmaágyú hatósugara kicsit nagyobb, mint a villámtoronyé. Vigyünk magunkkal javítókat is, így bármikor fel tudjuk tölteni a lőszerkészletünket. A kettes számú bázis a téglalap bal oldalának a közepén található. Ez már nem annyira védett, nem okozhat gondot. A lejárat a bolygó belsejébe a bal felső sarokban található. Amint felfedeztük megindul a scion konvoj, már csak meg kell őket állítani.
The Core
A legutolsó összecsapás. Egyedül küldenek le minket a bolygó belsejébe, hogy megsemmisítsük a scionok központi számítógépét. Viszonylag egyszerű a küldetés, de lesz néhány buktatója. Egyetlen tankot kapunk, arra nagyon kell vigyáznunk. Az ellenfelek robot vadászok, de szerencsére a távcsöves puska ellen védtelenek. Alaposan ki kell használnunk a sniper képességeinket. Eltévedni nem tudunk, mindig északra kell mennünk, hiszen ott található a számítógép magja. Időnként az utat energiafalak zárják el, ezeket csak úgy tudjuk semlegesíteni, ha szétlőjük az őket tápláló energiacsatornákat (tunnel). A tunnel egy hosszú cső, melynek a felső részét kell lőnünk. Használjuk a robotok lézereit, gyorsan szét lehet törni a csövet. Amint eltörtük, szabad az út. A robotokon kívül találkozhatunk még lövegtornyokkal is. Ezek nem túl veszélyesek, általában két menetből (két robot lőszerkészlete) végezni lehet velük. Amint elértünk a maghoz, váltsunk vissza az öreg tankra, s essünk neki a négy beam emmiternek. A bejárathoz legközelebb esőt hagyjuk a végére, mivel nagyon gyorsan kell majd távoznunk. Vigyázzunk az aknákra, idővel leamortizálják a páncélunkat. Időnként kapunk lőszer és páncél utánpótlást, de azért nem árt az óvatosság. Amint végeztünk a négy sugárral megindul a visszaszámlálás. 1 perc 40 másodperc áll a rendelkezésünkre, hogy elérjük a dropshipet. A robot valamivel gyorsabb, aki úgy gondolja átválthat, én elértem a tankkal is. Az utolsó kereszteződésben válasszuk a jobb oldali járatot, mivel a bal beomlik. Még maradt is 10 másodpercem a robbanásig...
Mocsy
|